a masszázslapok szerkesztőségének blogja


< az előző bejegyzés - masszázslapok - a következő bejegyzés >

A masszőrök már érzik!
szomorú masszőzökKevés területe van a gazdaságnak, amelyik olyan érzékenyen reagál a piaci változásokra, mint a masszázsipar.

Valószínűleg ugyanannyi SZTK-beutalóra ugyanannyi nyugdíjas kapja meg a negyedórás hintőporozást a futószalagon, de a bérlakásban és az üzlethelyiségben dolgozó masszőzök könnyen bajba tudnak kerülni, függetlenül attól, hogy a masszázsuk mennyire egészségügyi, vagy mennyire kombinálódik bele némi érzékiség.

Épp négy éve a szoknyapressz hozott egy rövid tudósítást ugyanerről a kérdésről, Megszenvedik az örömlányok kormányváltást címmel. A 2004-es változásSOKK eredményeképp sok masszázsszalon zárt be és az ott dolgozó leányok vagy külföldi munka után néztek, vagy váltottak és más kenyérkeresetet választottak.

A történet most ismétlődni látszik.
A sajtó még csak találgatja, kiket, mikor és hogyan érint a pénzügyi világválság, a masszázsok piacán már most teljes a pánik.
Az elmúlt két hétben annyian mondták le a hirdetéseiket, mint máskor három hónap alatt.
Sokan hisztiznek, hogy nincs vendég, mások csendben lehúzzák a rólót, csupán néhányan vészelik át ezt a nehéz időszakot is: akiknek stabil vendégkörük van, mert tudnak valamit, amit a többiek nem.

Például kivételesen jól masszírozni.

 

 

vissza a blogokhoz - a legfrissebb poszt (bejegyzés)


 


  masszázs, masszázslapok         anti spam     érzéki-masszázs, érzékimasszázs    masszázs, masszázsinfo.hu    masszázshirdetés